A Rolls-Royce már a két háború között is régimódi autónak számított. Magas, darabos, hintószerű karosszériával szerelték őket, és még az új Phantomnál is kitartottak a soros hathengeres motor mellett - holott akkor már a V12-es, sőt, a V16-os motor dívott ebben a kategóriában. A franciák azonban megmutatták, hogy a Rolls is lehet divatos és kívánatos, de még mennyire! A döntött szélvédő, a mélyre húzott sárhányók, az elnyújtott farrész forradalmian újnak hatott, pláne egy Rolls-on. A motor teljesítményét a gyár sosem adta meg - annyit mondtak, hogy éppen elegendő. A 7,7 literes hengerűrtartalom miatt ez eléggé hihető is. Egy anekdota szerint a '90-es évek elején a kocsi egy nyugdíjas tábornok tulajdonában volt, akinek egy gyűjtő felajánlotta a kocsiért cserébe a sokkal ritkább és értékesebb Bugatti 41 Royale-ját - a tábornok azonban kategorikusan nemet mondott az ötletre. That's the real brand loyalty.

Apropó, brand loyalty. Ismerkedjünk meg Mr. Allen Swifttel! Ő 1928-ban diplomaajándék gyanánt (pfff...) kapta Rolls-Royce-át. Majd ezt követően HETVENNYOLC évig járt megszakítás nélkül az autóval, amikor is 2006-ban egy springfieldi múzeumnak adományozta - egymillió dollár kíséretében.