30. 1938 Graham Model 97 Supercharger Six Saoutchik Cabriolet

"Spirit of Motion", avagy egy cápaorrú amerikai Párizsban

graham_97_supercharger_six_saoutchik_cabriolet_1938_nr141747_fvl2.jpg

Különös, hogy nyolcvan évvel a megjelenése után azt a modellt tartják a Graham-Paige autógyár legnagyobb teljesítményének, amely értékesítési szempontból igazi katasztrófának bizonyult. Ebben jelentős szerepe van annak is, hogy Európában egészen valószínűtlen karriert futott be ez a nem túl közismert típus.

graham_97_supercharger_six_saoutchik_cabriolet_1938_nr141747_open_door2.jpg

A tolóajtós megoldást az angol James Young licence alapján készítették. Ma a tetőre azt mondanánk, hogy targa. Akkor úgy hívták, hogy Coupe de Ville

A három Graham-fivér (Joseph, Robert és Ray) a húszas években teherautókhoz való alkatrészek gyártásával alapozta meg hírnevét, majd hamar saját típusok összeszerelésébe kezdtek, de már 1925-ben kivásárolta őket az akkor még önálló Dodge Brothers. Grahamék ugyan jól fizető pozíciókat kaptak a Dodge-nál, de mégis inkább a maguk urai kívántak lenni. Ezért 1927-ben megvásárolták a gyengélkedő Paige-Detroit Company-t, és a következő évtől már saját tervezésű autóikat küldték gyártásba Graham-Paige néven. Hírnevüknek, és persze igényes autóiknak köszönhetően az éves eladásuk 1929-ben 77 ezer darabra nőtt - szemben a korábbi évek húszezer körüli számaival.

graham_97_supercharger_six_saoutchik_cabriolet_1938_nr141747_speedometer.jpg

Túlontúl optimista a 200-ig skálázott km-óra. Az egymással ellentétes irányba mozgó mutatók ergonómiailag megkérdőjelezhetők, esztétikailag imádnivalók

Szinte a new yorki tőzsdekrachhal egy időben nyitották meg teljesen új üzemüket a michigani Dearbornban. A gazdasági összeomlás persze nem kerülte el a céget, 1930-ban már csak 33 ezer, 1931-ben pedig megint csupán húszezer autót adtak el. A Grahamek tisztában voltak vele, hogy ha a felszínen akarnak maradni a nagyobb és tőkeerősebb cégek mellett, akkor muszáj valami újat, egyedit mutatniuk. Ezért Amos Northupot, a Murray Corporation tehetséges formatervezőjét bízták meg az 1932. évi modellek megrajzolásával. Ezt a szériát "Blue Streak Eight" néven mutatták be, és ez lett az első amerikai autó, amelynél a sárvédő már nem csupán egy vízszintesen hullámzó lemez volt, hanem a kerékjárat oldalát is elfedte. Miközben a független cégek a túlélésért küzdöttek vagy éppen már csődbe is mentek, az újonc Graham-Paige dizájn téren leforrázta a legnagyobbakat is.

graham_1932_sedan.jpg

cadillac_370b_fisher_sedan_1932_brown_fvl.jpg

 

Balra az 1932-es Graham Blue Streak, jobbra az 1932-es Cadillac 370B. Mai szemmel nem látványos a különbség, de akkoriban mindenkinek feltűnt.

Kár, hogy a dermesztő gazdasági helyzetben ez sem tudta megállítani az eladások csökkenését. 1933-ra az összes márka lemásolta a zárt sárhányót, de legalább a Graham úgy hirdethette magát, mint a "leginkább utánzott autó az utakon". 1934-ben aztán megint nagyot dobbantottak: bemutatták az első, megfizethető árú kompresszoros személyautót. Ugyan a Duesenberg már 1932 óta forgalmazta a szintén a forgattyústengelyről hajtott feltöltővel szerelt SJ modelljét, de ezek az autók gigászi árcédulájukkal és 320 lóerős teljesítményükkel valódi kuriózumnak számítottak. A 140 lóerős Graham viszont 1300 dollár körüli alapárával tizedannyiba került, mint egy Duesenberg, teljesítményben viszont vetekedett az olyan elegáns márkák modelljeivel, mint a Cadillac vagy a Packard. Ebben az évben pedig végre az eladások is nőttek valamelyest.graham_97_supercharger_six_saoutchik_cabriolet_1938_nr141747_front.jpgA vastag, hátranyúló krómkeret a fényszórók körül hamisítatlan art déco-elem

Ekkora azonban a cég pénzügyi tartalékai szinte teljesen kiapadtak. 1935-re a formatervük már korántsem hatott olyan előremutatónak, mint három évvel korábban, de ennek megújítása helyett inkább piacra dobtak egy amerikai mércével kifejezetten kicsi, 2,8 literes hathengeressel szerelt, 60 lóerős autót. Ezzel két probléma volt: méretgazdaságossági okokból nem tudtak árban a nagyobb, 75-85 lóerős Chevrolet-k és Fordok alá menni, viszont cserébe legalább aláásták a nyolchengeres modellek presztízsét is a gazdag vevők körében. Az év végén a gyenge kereslet miatt meg is szüntették a gyártásukat.

graham_97_supercharger_six_saoutchik_cabriolet_1938_nr141747_rvl.jpg

Vagy Saoutchik mester is felismerte a Grahamben rejlő cápát, vagy csak így interpretálta a '30-as években kedvelt aerodinamikai uszonyt (pl. Tatra T87, vagy Peugeot 402 Andreau)

1936-ra tehát maradt a kínálatban az öregedő, Crusader névre keresztelt kompakt modell, illetve bemutattak egy új, 3,6 literes hathengerest is, melyhez viszont már nem tudtak saját kasztnit tervezni. Ezért két évig licencdíj ellenében a Reo Flying Cloud felépítményeit használták, melyeket a Hayes karosszériagyár készített a két márka számára. A Grahamnél azonban tudták, hogy ez biztos út a bukás felé, így a cég minden maradék erejét összeszedve 1938-ra teljesen új modellel jelentkeztek: ez lett cikkünk főszereplője, a cég által "Spirit of Motion" (A mozgás szelleme - igen, komolyan...) névre keresztelt sorozat.

graham_97_supercharger_six_sedan_1939_rvr.jpeg

1939 Graham Model 97 Supercharger Six 4-door Sedan - már hiányoznak a fellépők a küszöbről.

Míg a gyengébb, kompresszor nélküli modellek korábban 116 inch tengelytávú alvázra épültek, addig az új karosszériát már csak a korábbi Custom Sedan 120 hüvelykes alvázára szerelték. A fényszórókat a sárvédőbe integrálták, és egy egészen különös, előreboruló hűtőmaszkot rajzoltak az orra. Innen kapták valamikor az ötvenes években a "Sharknose" (cápaorrú) becenevet a kocsik. Az ajtók az akkor megszokottól eltérően mind előrenyíltak, nem egymás ellenében, mint egy ruhásszekrénynél. A hátsó lámpákat nem a sárvédőre szerelték, hanem a C-oszlop tövébe, majdnem teljesen a kasztniba süllyesztve. A változatlan lökettérfogatú hathengeres kompresszor nélkül (Model 96) 90, kompresszorral (Model 97) 116 lóerőt teljesített, ami derék 140 km/h-s végsebességet kölcsönzött a kocsinak.

graham_97_supercharger_six_saoutchik_cabriolet_1938_nr141747_in_1939_cannes.jpg

Főszereplőnk 1939-ben, Cannes-ban.

Az amerikai vevők azonban idegenkedtek az egyedi megjelenésű típustól. Ráadásul az első évben mindössze egyetlen, négyajtós szedán kivitelben lehetett megvásárolni, miközben ekkor legalább 5-6 karosszériaváltozattal árultak egy átlagos modellt. Hiába vezettek be 1939-től két új kétajtós változatot, plusz eltüntették az oldalsó fellépőlemezeket a még modernebb megjelenés kedvéért, a gyártás 1940-es leállításáig a legoptimistább forrás szerint is alig tízezer Spirit of Motion állt forgalomba. A Grahamnek még volt egy utolsó kísérlete az autógyártás fenntartására: megvásárolták a csődbe ment Cord karosszériájához való szerszámgépeket, és még jó másfél évig próbálkoztak a Hollywood modell eladásával, de végül 1941-ben, kétezer autó után leállították a termelést. A Graham-Paige szempontjából szerencsés fejleményként az USA belépett a II. világháborúba, és ezzel zsíros beszállítói megrendelésekhez jutottak a hadseregtől. A járműipari részleget a háború után tokkal-vonóval eladták Henry J. Kaisernek (innen nőtt ki a Kaiser-Jeep, ha ismerős a név valakinek :-)), és a Graham-Paige zárt befektetési alapként működött tovább - sokkal jövedelmezőbben, mint az autógyártásuk valaha is volt. Egy időben például még a Madison Square Gardent is ők üzemeltették.

graham_97_supercharger_six_saoutchik_cabriolet_1938_nr141747_in_195x.jpg

A világháború alatt az autó Algériában üzemelt, utána pedig az Egyesült Államokba került. Ez a kép a háttérben álló Ford alapján 1956-ban vagy azután készülhetett.

De vissza 1938-ba, méghozzá Párizsba! Az elismert francia karosszáriatervező-gyáros, Jacques Saoutchik nem hogy nem idegenkedett a cápaorrú Grahamtől, hanem kifejezetten ihletet adott neki. Tudni kell, hogy ekkoriban az amerikai autók általában csak járóképes alvázként kerültek át Európába, két okból. Egyrészt így lényegesen olcsóbb volt a szállítás, valamint a két háború közötti protekcionista védővámokat is ki lehetett kerülni, ha legalább a karosszériát a célországban szerelték az autókra. Másrészt viszont míg otthon a Graham legfeljebb középkategóriás autónak számított, Európában ez a méret már bőven a luxuskategóriát képviselte, ezért a vevők igényesebb kivitelt vártak el. Minden országban cégek tucatjai foglalkoztak az alvázak egyedi felöltöztetésével, a legszebb autókat pedig jegyzett társasági eseménynek számító szépségversenyeken mérték össze. Saoutchik végül az 1938-as őszi Párizsi Autószalonon mutatta be a 141747 alvázszámú, egyedi kabrióját. Az autó különlegessége volt az előrehajtható szélvédő. Illetve a köztes pozícióban is rögzíthető vászontető. Illetve a bonyolult mechanikával üzemelő tolóajtó. Illetve a csomagtartóra applikált cápauszony. Illetve - az autó szinte minden egyes porcikája.

graham_97_supercharger_six_saoutchik_cabriolet_1938_nr141747_rvl3.jpg

Ma végre régi fényében tündököl

Saoutchik műve frenetikus sikert aratott, és a háború kitöréséig hátralevő rövid időben a legelismertebb dizájnerek próbáltak újabb és újabb egyedi Grahamekkel előállni. Az általában Peugeot-kkal és Lanciákkal foglalkozó Pourtout több cápaorrút is készített, az egyik kupéjuk az 1955-ös Gueule d'ange című filmben is szerepet kapott. De készült kompresszoros Graham a holland Pennock, a szintén francia Vanvooren, a belga Vesters & Neirinck és a svájci Worblaufen műhelyben is. Egy kicsi időre ez a döglődő amerikai márka a legnemesebb európai autók vetélytársává vált - még ha a cég sorsát ez a néhány tucat eladás nem is befolyásolta érdemben. Jacques Saoutchik műalkotása elképesztő állapotúra restaurálva legutóbb az RM Sotheby's 2017-es aukcióján cserélt gazdát Amelia Islanden, 770.000 (hétszázhetvenezer) dollárért.

A képek forrása:
en.wheelsage.org
http://www.coachbuild.com
- hymanltd.com
- ebay.com