1960-ra a Ford luxusmárkája aggasztó helyzetbe került. Az 1956-os, drámai szépségű Continental Mark II közel tízezer dolláros ára ellenére csak vitte a pénzt. Az 1958-ban megjelenő, minden korábbinál nagyobb és erősebb modellek pedig a legrosszabkor kerültek piacra: az Egyesült Államokat sújtó recesszió nem kedvezett a 375 lóerős, közel 2,3 tonna tömegű modelleknek. A zavaros, 12 változatból álló paletta ráadásul inkább brutális volt, mint szép. A veszteségek miatt már az is felmerült, hogy a Lincoln márkát megszüntetik.

Közben viszont a Fordnál dolgoztak a sikeres Thunderbird legújabb generációján. Két prototípus készült, az egyikért Joe Oros, a másikért Elwood Engel volt a felelős. A vezetőség végül is Oros sportosabb autóját választotta, azonban Engel szögletes, letisztult autója nem hagyta nyugodni Robert McNamarát, a cég alelnökét. McNamara megkérte Engelt, próbálja meg a kocsiját megnyújtani, hogy négyajtós lehessen. Engelnek ez sikerült, bár a vastag és előredőlő C-oszlop miatt nem maradt elég nagy ajtónyílás, ezért vissza kellett térni a szekrényajtós kivitelhez, amelyet a Lincoln utoljára 1951-ben alkalmazott. McNamara azon spekulált, hogy ha sutba vágják a Lincoln korábbi, pénztemető óriásait, és ezt a modellt vezetik be helyettük, akkor a Thunderbirddel közös platform miatt spórolni tudnak az előállítási költségeken, és a gyártás áthelyezhető egy gyártósorra a wixomi üzemben.

Így született meg az 1961-es Continental, McNamara második nagy dobása a Ford Falcon után. A kocsi lélegzetelállítóan gyönyörűre sikerült: elhagyták a fecskefarkakat és az öncélú díszítéseket. A tetővonal a korábbi évek visszadőlő szélvédős furcsasága helyett lágy és egyszerű lett. A kocsi ráadásul lényegesen kisebbé vált, a tengelytáv 131-ről 123 hüvelykre csökkent, így a legjobban manőverezhető amerikai luxusautó lett - bár a belső tér mérete elmaradt a konkurensektől. A hatalmas, hétliteres V8-as teljesítményét 375 lóerőről 300-ra fogták vissza, ami valamelyest javított a fogyasztáson is. Az 1961-es Continental gyökeresen különbözött elődjétől: kifinomult, könnyed stílusával egy új korszakot vezett be.

Magas ára miatt viszont nem döntött eladási csúcsot: míg 1960-ban 24.820 autót adtak el, addig 1961-ben 25.160-at. Csakhogy ezt csupán két modellből: a Sedan mellé társult egy négyajtós Convertible, ami szintén egyedülálló volt a piacon. Ráadásul a legolcsóbb kivitel 5441-ről 6067 dollárra drágult, vagyis a Ford végre újra nyereséget könyvelhetett el a luxusautóinál is.

A Continental bevezetése rizikós ötlet volt, de McNamara újfent jó lóra tett. Azok a gazdag fiatalok, akik egyre inkább elfordultak szüleik barokk szekereitől, trendi és divatos termékre leltek a Lincolnban. A váltást jól jelzi, hogy az Egyesült Államok frissen megválasztott elnöke, J. F. Kennedy is Continentalra cserélte elődje, Eisenhower Cadillac-jeit. A sors fintora, hogy Kennedy-t 1963-ban kedvenc autója hátsó ülésén érte a halálos lövés.

Kép forrása: rmauctions.com